A borivás művészete A nemesebb bort inni s valójában élvezni tudni nem oly közönséges képesség, mintsem hinnők. Kifejlesztésére hosszas gyakorlat, sőt mondhatnók tehetség is kell. Annyi mindenesetre áll, hogy bizonyos emberek, - noha ízlőszerveik más irányban egész normálisan működnek, - a bor megítéléséhez szükséges érzéknek teljesen híjával vannak. De a bornak inni tudásánál jóval ritkább - nem is mesterség, hanem művészet: a bort itatni tudni. A műremek festményt, hogy szépségei érvényesüljenek, megfelelő világításba és környezetbe kell helyeznünk. A legszebb aszszony sem veti meg az öltözködés művészetét, melylyel, hol egy harmonikus vonal, szín segélyével, hol pedig ép az ügyesen alkalmazott ellentét által juttatja nagyobb érvényre bájait. Így a kiváló borok felszolgálásának, itatásának is megvannak a maga mesterfogásai, amelyeket megérteni, helyesen alkalmazni és csoportosítani csak kiváló érzékkel és ízléssel megáldott házigazdának adatott meg. Mégis, mint minden művészetnek, ennek is megvannak általános érvényű szabályai. Azt tehát, hogy valamely étkezés alkalmával mely borok, mely sorrendben adandók fel, csak az ételrend áttanulmányozása után határozhatjuk meg. A palaczkokat már a pinczében válaszszuk ki s onnan óvatosan, vízszintes helyzetüket s eredeti fekvésüket megtartva hozzuk fel, nehogy a bennük esetleg képződött üledék felzavartassék. Ez az elővigyázat annyival is fontosabb, hogy a bor zavarodottsága, - habár azt csak az üledék felrázása okozta volna is - nem csak szépséghiba, hanem a bor ízére is hátrányosan hat vissza. A finom fehér borokat, melyek mérsékelten hidegen élvezve a legjobbak, közvetlenül felhasználásuk előtt hozzuk fel a pinczéből; a vörös borokat jóval előbb, hogy felszolgálásukig a rendes szobahőmérsékkel egyező temparaturát vegyenek fel, amely mellett ízük és zamatjuk a legelőnyösebben érvényesül. A használatig eredeti helyzetének megfelelően lefektetett palaczkot csak abban a perczben bontjuk fel, amikor a sor annak élvezetére kerül, nehogy a bor bouquet-jából bármit és szükségtelenül veszítsen. Üledékes palaczkok tartalmát ez alkalommal tanácsos tiszta palaczkokba, vagy köszörült üvegekbe óvatosan, az üledék visszahagyásával átöntenünk, mert a poharak töltögetésénél sem igen kerülhető ki az üledék felkavarodása. A bor ily áttöltésénél követendő óvatosságot s kezünknek biztosságát az e czélra használatos készülékek nem pótolhatják. Legfontosabb kérdés most már, hogy hát milyen sorrendben is szolgálandók fel a borok. Főszabályul e tekintetben a következőket állíthatjuk fel, mint általánosan elfogadottakat. Halakra fehér borok, pecsenyékre vörös, a tulajdonképpeni étkezés végén a legöregebb, legnemesebb vörösborok, a csemege után a fehér likőr-borok (asszuk) és pezsgők szolgálandók fel. Az asszuk és pezsgők felszolgálására nézve két különböző nézet van elterjedve. Ezek egyike szerint, mint fent mondottuk, az ily borok a csemegével és utána, másik szerint ellenben mindjárt az étkezés elején, a hallal adandók fel. Vörösborokra nézve osztatlanul elfogadott nézet és szabály, hogy a fiatalabbak s kevésbé értékesek mindig előbb s az öregebbek, nemesebbek csak ezek után itatandók. Érdekes mily ínycsiklandozóan foglalja össze s okolja meg a fent nagyjából előadott szabályokat egy franczia szakember: Néhány kanálnyi leves - úgymond kellemes melegével előkészíti a gégét és gyomrot hasznos s élvezetes funkcziójára; egy korty aranyszínű madeira tökéletesíti e hatást s megadja e szerveknek teljes akczió-képességüket. Az osztrigával s az azt követő lazaczczal vagy pisztránggal megjelennek Bordeaux félédes és asszu borai, melyek az északon szokásos hűtött pezsgőnél jobban illenek ehhez a fogáshoz. A második, valamely húsételből álló fogáshoz bár osztályozatlan, de jó, sőt kitűnő „polgári” minőségű Médoc-ot öntenek poharainkba. A steak-ekkel, őzzel, vaddisznóval, jőnek elénk a fölséges I. osztályu Saint-Emilion vagy burgundi. Edéd közepe táján, a bár még fogékony, de követelő igényekkel immár fel nem lépő gyomor s a hatások ügyes fokozása által a legfinomabb élvezetekre fogékonynyá tett íny gyönyörűségére diadalmenetben vonulnak föl Médoc „grand vin”-jei, melyeket utánozhatatlan önérzettel, - nem gőggel - jelent be a pinczemester: Château Margaux 1869, vagy Château Lafite 1864, Château Latour 1875! Befejezésül, a csemegéhez Sauternes legnemesebb asszui kerülnek poharainkba, amelyek után mintegy frissítőül még néhány pohár habzó champagni is elcsúszik. Vimmer Károly Borászati Lapok 1900. deczember hó 23.